Egy oldal, ahol szavakká válnak a hullámok, melyek bennem összecsapnak,
mélybe húznak, égbe emelnek. Szabad írások, szabad embereknek.

2020. május 28., csütörtök

Mennyeknek asszonya

Mennyeknek asszonya

Fekete ég acélsúlyú tekintete alatt
mikor a fehér óriásfelleg kiszakadt, 
született egy menyasszony a földre, 
mint pille hullott lágyan a völgyre… 

Szél táncol, ő lábujjhegyen libben, 
fű hajlik, és ő csak lebeg a szélben, 
mint ágak a szirmot nehezen eresztik, 
úgy vigyázza szemünk a táncát napestig. 

S mikor fáradtan omlik le a földre, 
virágok kérik, had ringassák ölbe, 
hisz’ egy helyről jő ő, a lány és virág, 
miként a fény is, hol a láng ott a világ. 

Aludj csak, a csipke rajtad halkan kivirágzik, 
lágyan nő testedre, többé már nem fázik, 
az ég enyhül s felleg alól előbújik a nap, 
érinteni vágyik aranysugarával arcodat. 

Nem kell még, ne ébredj föl egészen, 
az oltárnál leszel majd csak készen, 
hogy asszonyként élhesd meg az estét, 
ahogy a föld adja a magnak a testét. 

Új világot hozz, szüld meg te a hajnalt, 
de ne vesd el régit, hozzad csak magaddal 
belőle mindazt mi szép volt, őrizd a jót, 
hozd el nekünk az égből a Mindenhatót!

2020. február 23., vasárnap

Világnak koldusa

Világnak koldusa

Fáradtan botladozik köröttünk a SZERETET,
keresi helyét, de mindenütt üres szíveket
talál, hiába kopogtat ajtókon újra és újra,
csarnokok ajtaján dobogtat elfagyott ujja,
pedig hely lenne itt, lenne de még mennyi!
Ki ajtót nyisson… abból kéne többnek lenni!
Befagyott pocsolyákban nézi homályos tükrét,
hiábavalón telve kínzó már az öröklét!
Milyen kár Istenem, hogy láthatatlan,
még azt is észreveszik, ki láb alatt van…
de őt, a legnagyobbat, őt nem látja senki,
a lét nem elég, valakinek észre is kell venni!
De szilánkok takarják most el a szemeket,
kiüresedett tekintetek bámulják a szemetet,
unottan, hisz nem érdekel senkit semmi…
„Fölkeljek? Lehet kéne már valamit enni.”
Nem lehet könnyű ma szeretetnek lenni,
folyton menni, újabb gyerekeket keresni,
akik maguk közt valamicske helyet adnak,
tartják a reményt, mint fényre nyíló ablak.
Néha én is, van, hogy neki ajtómat kitárom,
csak ne félteném annyira gyúlékony világom!
Ha a szeretet odabenn igazán lángot fogna,
nem lennék soha többé félelemnek foglya.
Nem félteném többé embertől a világot,
kik még vakok, ők is látnák azt a lángot!
Beléjük kapna a szeretet, sőt beléjük égne,
felolvadna fagyott lelkük, kijutna a fényre!
Az ajtókról a láncok, maguktól leesnének,
és szeretettel a terek mind megtelnének!
Bárcsak ócska szavaim… elég erőt adnának…
és a szeretet nem lenne többé koldusa e világnak.

Földi Ádám
2020.01.12.

Életnek párja



Életnek párja
Ismeritek életnek élni akarását,
múlandónak örök maradását?
Földből a mag születni vágyik,
élni, míg visszatér a szülőágyig,
testében vinni át az általa való létet,
képviselni a Földön a Mindenséget.
Ismeritek éltetek múlni akarását,
testetek üresen hagyott lakását?
Emberbe a lélek addig visszavágyik,
míg az a szeretet otthonává válik,
testében vinni át az általa való létet,
Földre hozni égben fogant Emberséget.
Ismeritek a közöny pusztító hatását?
Egykedvűen oltja el életnek lángját.
Nem, nem a halál az életnek párja,
az áldozattá váló test a létet szolgálja.
A közöny az! A leghalálosabb méreg,
attól mentsen meg az élni akaró Élet!
Földi Ádám
2020.02.15.