Napsúgta holnap

Nap szúrta fejem, szédülök, álmokból a földre révülök. Medve áll előttem, szeme szememben, találkoztunk már mi ketten. Ő ölt vagy én tettem, mindegy már, sorsom felvettem. Két lábra áll és ordít, fejemben a hő hullámokat torzít és kiszakad belőlem az állat, évezredekkel együtt fújom ki fogaim között a nyálat, s a medve megmered. Az időt megállítja a döbbenet. Dolgozzuk le a karmát! Erre visszahúzza karmát, s lassan hátrálni kezd, magam egy darab görcsös fa vagyok, mit látok megijeszt. Ki volt bennem, ki elijesztette a vadat, vajon mind kijött belőlem, vagy még maradt? És mi van, ha újra előjön, ha fából újra ember leszek… él még bennem a szörnyeteg? Odvamba bújok, s korhadva tűnődöm, hangyák lyuggatják bőröm és hagyom, égjen le maradék kérgem a napon. Nem számít már a test, nekem csak ballaszt ez, mit kidobok egyszer, s galambszárnyon emelkedem, bele a Napba! Pirosban úsznak az életfonalak, mint görbe kis kukacok, úgy bújnak bele az aranyba, új emberként kúsznak anyagba. És fehér, tiszta fehér lesz velük a holnap… aludjunk hát, lázas álmunkból új hajnal virrad!

Új fény... új világ

Láthatatlan kéz színezi újra a világot, új valóságot alkot, milyet ember még nem látott. Vagy ha mégis, talán álmában, így láttam én is.

2015. május 1. 

Egy az Isten... mind egy!

Emberek! Az égre nézzetek! Ma újra szólt az Isten... lehetetlen többé nincsen! Elmondta nekem, neked és neked, meg neked is, hogy benned él, meg benned, és bennem... él felettünk és ég belül is. Itt a jel, hogy szabad! Mert ő van kívül és belül, mag meghasad, az élet árad és a világra terül... mert végre szabad!!! Ez az a nap...

2015. április 30!

Ünnep

Mit jelent az ünnep? Evést, ivást, ajándékozást? Az ünnep ezeknél sokkal egyszerűbb, mégis sokkal több. Ünnep van emberek nélkül is. A fák friss, élénkzöld ruhába bújnak, a dombok is hozzájuk idomulnak. Az új pázsitra egyszer csak megérkezik egy darabka új élet. Kicsit még esetlen, de már béget. És a kökény elszórja felette fehér szirmait. Oly pompás, oly tiszta… ünnep van itt! Az élet ünnepli a tavaszt! Miért nem szippantunk bele, miért nem mossuk vizébe arcunk, miért nem futunk a báránnyal, miért nem engedjük el harcunk? Merjünk már kicsit szabadok lenni, merjünk az élettel együtt ünnepelni! Új színt kap arcunk bőre, felakasztjuk tekintetünk egy felhőre, s vele mindent hagyunk elrepülni. Merjünk áldozni az életnek… engedjük sorsunk teljesülni!