Egy oldal, ahol szavakká válnak a hullámok, melyek bennem összecsapnak,
mélybe húznak, égbe emelnek. Szabad írások, szabad embereknek.

2016. szeptember 10., szombat

Szeretni

Álmos vagyok. E mese szül meg engem, anyám s atyám egyben, az álom mely a szemre száll, üt az óra, eljő a madár. S mikor elengedem, ki bennem nappal Ádámot játszik, előjön minden ős, noha nem is látszik, s teszi azt, ami a végtelenben dolga, alkot a Teremtő, alszik a szolga. Hadd pihenjen, legalább ilyenkor ne akarjon semmit, bízza Istenre, megteszi Ő, mit meg kell tenni... az álmodónak nem marad más, csak szeretni.







2016. augusztus 5., péntek

Úton

Egyedül vágtam a világnak, utam csak annyi, mit az élők járnak, kik itt tolongnak köröttem, nem számít honnan jöttem. És az sem hová megyek, minden út odavezet... mégis mintha csak egy zsinóron húzna az élet, követem sorsom, koptatom a térképet. Vállamon többen is jönnek, persze nem láthatod őket, ám ha félrelépek megböknek, elébem bársonyszőnyeget görgetnek. Egyre könnyebb léptem e létben, ha nem értesz, megértem. Láthatatlan falak húzódnak közöttünk, abból az anyagból, miből mindketten születtünk, és most ez a határ mégis, vakok vagyunk mindketten, de látom így is.

Magányos út ez, noha együtt megyünk rajta, ne várj senkitől semmit, ha kell, úgyis megadja. Ne bánts senkit, ha nem ért meg téged, ő is oda megy, mégis máshova lépett! Ne a többieket nézd, befelé figyeld a világot, mígnem ott mindünket meglátod. Béke legyen benned és béke lesz a világban... megtalálja egyszer mindenki, magányos útjában.  

2016. július 17., vasárnap

Sárkányok járnak


Átszakadnak a gátak, hullnak kövei a mának, a víz mossa le szívünk felől őket, engedjük az elmenőket! Lassan kiürül medrünk, de benne maradnak a halak, repedező pikkelyüket addig szárítja a Nap, mígnem halból sárkány válik, tűzből tör elő mi a víz által ki nem válik! Izzó lángnyelvek csapkodnak felettünk, élet és halál egy fuvallat, ha a serpenyőn megmérettünk... átragyogja nap a Holdat!

Testvérem, Teremtő Atyánk fia! Ne még, ne állj Szent Györgyként hadba! Ha e sárkányt most legyőzöd, nem marad meg a barlang sem, mely termette ősöd, elporlad a szikla, mely az új világnak helyet adna! Nem a királylány, te vagy az áldozat, hol keresnéd a sárkányt, ha az is te vagy?!

Vízözön korát éljük újra, a szüzek maguktól ugranak a kútba, és táplálják a fekete sárkányt, de marad még nő a bárkán! Ki a sárkánynak nem a farkát fogja, megsimítja arcát és szelíden átviszi a Holdra. Kinek burkából újra királyi sarj fakad, kinek koronát tesz majd fejére a Nap! Közeleg a nap! A Nap!



2016. április 19., kedd

Vagyok, aki

Hol vagyok, hol nem, egyszer voltam sokszor lettem, most épp az üveghegyen túl születtem. Világom világát nektek ajánlom..., életmorzsáim ha elfogynak sajnálom, jutott annak, akinek, kinek nem, majd mástól veszi meg.  

2016.04.19.

2016. március 7., hétfő

Áradás

Vízpárával teli dunnák csillagok fényét takarják, könnypárával teli szemek, sötétségbe merengenek. Mit visz a víz és mit határol, miért választja el a folyó két partját egymástól? Hová folyik folyton? Könnyem elgurul, a vízbe belehull, s magam a vízben feloldom. Én vagyok a folyó és a part is, építő és pusztító, az örök változó, ha akarom, ha nem, másképpen nem létezem, erőm meg nem fékezem, mert tengerbe vágyom, óceánba, cseppenként újra összeállva borítom el a világot, pusztítva teremtem újra, mit ember még nem látott!

Nem, dehogy vagyok Isten, de része vagyok, ahogy a világon minden. Én épp csak egy cseppnyit magamból neki átengedek, s nézd mit tesz velem, patakot duzzaszt, gátat repeszt, hullámhegyeket vet és hátára vesz, táncoltat, s kedvére dobál, magam sem tudom ki vagyok már. Elmosódott minden, mivel magam tőletek elhatároltam, részetek vagyok nektek is, én vagyok a bennetek élő határtalan. Ez a darabka ha bennetek cseppé válik, együtt úszhatunk az óceánig, s mikor a Hold széles mosolyra húzza arcát, egyként áradunk az ég felé, eljő a szabadság!


2016.03.07. Mátranovák

2016. február 18., csütörtök

20. kép




Párduc szólta sólymot, ki felfordítja a kecskét, „pelikán” szelleme alkotja a ló testét. Lónak feje maga is sólyommá lesz, megtartja önnön teremtőjét, párduc hátára csőrt ereszt. Fénynek királya a sötétet fordítja, de nem szünteti meg, önmagát áldozva tartja féken azt, mi őt életre hívta. Önmagadat urald, s a világ ura leszel… értse már meg miden szkíta!

19. kép - Hét bolygó IV.





Nap és a Hold az utolsó pár, vagy tán’ első, ki tudja már. Napnak fényét a Hold pajzsa tükrözi, ők itt ketten a fény őrei. Egymással szembe néznek, azt hiszed nem tesznek semmit, de vannak és igéznek.