Vízöntő

Különös álmom volt az éjjel. Zöld mohák közt lépdelve találkoztam egy medenceszéllel. A kőmederben zavaros volt a víz, benne színes aranyhalak. Tán’ a világ végén voltam, hiszen minden a vége felé halad. Zsúfolásig telve volt a kőkád, belém hasított a kérdés, ennyi halnak enni ki ád?! És akkor megláttam az első oszló tetemet, majd a feltúrt víz rothadó dögökkel tele lett… letaglózott a felelet… ezek itt egymás anyját, apját… ki-ki saját gyerekét eszi meg! Szédülten tántorodtam hátra, s a halak, talán undoromat látva őrült mozgásba kezdtek, balról jobbra köröztek, míg a kerek kád vize halakkal együtt a mederből kiemelkedett, mint tornádó forgott a meder felett, szemembe vízcseppek csapódtak, nem láttam, csak éreztem, a föld is megremegett! Aztán csend lett. Tisztuló látásom újra mohás köveket észlelt, ismét találkoztam a medenceszéllel. A medencében tiszta víz volt, melyen megcsillant a nap…a világ végén túl az elejére értem... megfürdettem a tükörben arcomat.

2015.október 19. Debrecen