Nappal körültáncolom a csillagot, fekete éjjel mindent elhagyok. Látok és érzek mindent, vagyok, ami voltam, s leszek még itt lent. Egyszer-egyszer találkozom egy nappal holt lélekkel, ő is tudja ezt, mégis együtt vagyunk, fényben fürdik könnyes arcunk… éjjel. Máskor magamat látom egy képben, mit már rég átéltem, tudom, hogy álom, mégis tehetek valamit, ez örök reményem.
Nappal kapaszkodnom kell, magába a Napba fogódzom, ne szédüljek el, ha éjjeli álmom teljesülni látom, s érzem, ahogyan fejemben az erek majd szétpattannak, mert nem emlékszem, nem értem mit mondtam akkor magamnak… és a jelenen csak úgy átesem. Nem vagyok jelen! Mert a Napba fogódzom, mint annyian, kiknek éjjel is nappal van.
De ha egyszer, csak kicsit is, sikerül elkapnom a jelet, már tudni fogom, hogy léptem át időt és teret. Üzenni fogok gyermek magamnak, hogy vigyázza álmát, mert csak az éjen át jön el a holnap. Nem változtatok semmin… de örömömben éjjel körültáncolom a Holdat.
2015. április 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése