Egyben minden
Csak úgy jött az élet és aztán ment,
mi meg tékozoltuk duhajul idelent.
Éltünk, vagy csak -tünk, élet nélkül?
Születtünk, ettünk, összegyűltünk,
mint lábnyomokban a sáros eső.
Léteink nyomát mossa a múló idő.
Jutott a magunk szülte tapasztalás,
adtuk azt, mit nem adhatott más.
Ebben a sok összemosott pillanatban
volt-e lélekből jövő, elmoshatatlan?
Igen. Volt egy.
Mikor megláttalak benn, a szemeden át,
megérintettem az anyagon túli csodát…
okok - okozatok titka omlott le a percben,
felismertelek az életeken áttörő jelenben.
Egy pillanat, ami megértetett mindent,
pillanat, amikor belülről érintettük Istent.
És most itt vagyunk, tiszta fehérben,
lemosta az eső, mit ránk kentek régen.
Nem maradt más, csupán ami igaz,
nekem Te, neked pedig én vagyok az.
Együtt jártunk a legsötétebb mélyben
és együtt járunk a legfényesebb égen.
Egy ilyen pillanat elég egy egész életben,
…. miként egy az Isten …
de ebben az egyben, benne van minden!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése