Életfolyam
Csörtetve zúg-búg a hegyi patak,
nem áll meg, szüntelen tova szalad,
megfoghatatlan, van és még sincs,
útja van csak, ennyi az élet… a kincs.
Békésen ragyogott, míg tónak vizét adta,
ám egy napon a fény magával ragadta,
s fellegekbe emelkedett, ott választott
magának sorsot, medret... megszületett.
Újra és újra, körbe, az égből a földre,
léte akár a fény, egyenes, ám útja görbe.
Van idő és van patak, ám egyik sem múlik,
csak a szem, amely nézi… csak azon múlik!
Kezdet és vég nélkül folyik át rajtunk az élet,
a meder változik, ám vizét úgy hívják: lélek.
Csörtetve zúg-búg a hegyi patak,
és a tiédben már két lélek szalad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése