Átlépünk lassan mind, túl, a jövőbe, átesünk a múlton, a tegnap álmaink útvesztője. Kiürült az internet, üressé váltak a hírek, kong a kocsma, a templom… kihalnak a hívek. A testekben vad gyermekek versengnek, sebeznek, mert sebzettek… és sértődékenyek. Nincs nekik mit mondanom, nincs, átfolyik rajtuk a szó, nevet a hatalom.
Hatalom… nevetek én is, elvesznek mindent, én maradok mégis, az életet nem onnan kapom. Mint szivargyújtó, ha benyomom, ennyi, halovány izzás csak a hatalom. De az elven tűz, a láz, ha kívül hideg ráz, akkor is bennem ég, izzik az élet ezer fokon, Isten éget és én hagyom.
Üres szavak maradnak csak, a tartalmak elégnek, és mégis csak nevetek az egészen, és kalapot emelek az égnek. És a Nap rám kacsint cinkosin, ő az egyetlen, aki tudja, mit érzek. És csak ragyog és ragyog, teljesen átadja magát a fénynek. Nem kevesebb és nem is több, Isten forró ölelése… ennyi az élet.
2015. április 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése