Krisztus vére

Van az úgy, hogy bor kell a férfinak, vér, Krisztus vére, hogy érezze újra, van még szíve, s lüktet, erő, mely belülről szakad fel, igen, ehhez olykor piros bor kell! Mert a nőt, a férfi mindég maga előtt tartja, de bárhogy is akarja, nem ér mindenhova karja, s ha szíve megszakad, lelke cafatokra tépve a szögesdrótra akad, akkor sem bír elég jó lenni, a világot adná érte, csak tudna akkor jól szeretni! Bor kell, semmi más, Jézus urunk, hozd el a megváltást! Hogy lássuk keresztfádat, s értsük meg, miért nem hajthat szerelmünk új ágat, miért hiába minden igyekezet, miért oltják ki folyton a tüzet!? És ha mindég újra is gyújtjuk, miért mutat ránk mindég az ujjuk, miért hiába minden igyekezet, miért, miért, miért nem érthetjük meg?! Hiába nézem az esthajnalcsillagot, Vénusz, te vagy, ki ott ragyog, mondd el nekem, mondd miért nem elég a szerelem? Mondd, miért teszitek ezt velünk, miért vezeklünk!? De ha nem felelsz, hát másfele fordulok, Szaturnusz, mondd csak, miért nem lehetünk boldogok? Ez már a vízöntő kora, a te honod, felfelé folyik a víz is, mondd kiforrt már borod? Kóstolnánk már, kortyolnánk belőle, s adnánk a szeretett Vénusznak is, legyen boldog tőle! Atyám, te látsz engem, tudod, hogy soraimért majd megvetnek, gonoszok kéjesen nevetnek, irigyek ajkán mosoly fakad, de mondd csak, mikor jő el már a nap, mikor elég lesz a szerelem?! Mondd meg édes Istenem! Én e percet annyira várom, csak elég legyen, mit adni tudok, magamnak hidd el, semmit nem hagyok… boldog leszek akkor, s mi elveszett, cseppet se bánom!