Egy oldal, ahol szavakká válnak a hullámok, melyek bennem összecsapnak,
mélybe húznak, égbe emelnek. Szabad írások, szabad embereknek.

2015. április 14., kedd

Pókháló



Fekete térben színarany szál, arcomra tapadt pókfonál. Bele születtem, hiába próbálom, le nem törölhetem. Minden szálon szeretet szalad, s ahol megakad, ott egy pók megharap. Vagyis csíp. E furcsa háló vala családom, hozzájuk jutok el minden szálon… végét nem is látom, csak érzem, ott kezdődik létem. Különös érzés mondhatom, magam vagyok áldozat és pók a falon.

Láthatatlan háló feszül arcomon, nem elég nekem a Nap, a Hold, bolygó és álló csillagok?! Egyik feszít, másik taszít, s ti, ősök, ti is itt vagytok?! Alig valami, mit rólatok tudok, talán megöl valami fene nagy titok, de többet akkor sem tehetek… ártatlan gyermek leszek, mindenkit egyformán szeretek. A fonállal egy mosolyt küldök, tápláljon hát az ősi köldök! Bárhol is voltatok, vagytok, lesztek, vállamra bármekkora keresztet tesztek, én akkor is, bárhogy is, mindőtöket szeretlek! Ha érzitek ezt, akkor hagyjátok, hogy a jelenben én éljek! Hulljon le most minden átok, a múlttól többé ne féljek!

Ott vagytok a földben, mely húz magához, ott vízben és ott a borban, mellyel ember áldoz, ott az űrben és ott a fényben, benne minden emberi lényben. Mindenki szemében ott az az egy, mely bennem belőletek lett… így lesz minden ember az égből családom. Aranyszálból szőtt feltétlen szeretet, arcomra simuló isteni keret… Hiszem, mert látom. Csak így lehetek szabad e világon. Szeretni, mint egy gyermek… hát újra megpróbálom.

2014.december 10
.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése